Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sárkányölő Szent György

2011.01.10

 


Damma nagykirály trónralépésénak negyedik évében jelent meg először a sárkány. Az alkonyi keleti széllel jött, rettenetes károgással, szárnyainak borzasztó zúgásával körözött házaink felett. Orrlyukaiból izzó fehér lángot vetve, farkát sebesen csapkodva kutatott préda után. Ilyen szörnyűségre még a legöregebbek sem emlékeztek, de nem az ismeretlentől való félelem töltötte el a szívünket; csontjainkban éreztük a fenyegetést. Az asszonyok kapkodva terelték a házakba gyermekeiket, a férfiak fegyvereikért nyúltak, a vének és a bölcsek a tanácsterembe siettek.
A nagykirály válogatott vitézei gyűrűjében vonult ki a palotából, hogy szemügyre vegye a fenyegető szörnyeteget. A királyi testőrség, a Bátrak Serege, élükön Cayapa vezérrel higgadtan várták a király parancsait. Ám ekkor a sárkány még egy kört téve, bűzös füstöt lehelve, dühös kerepeléssel lassan elrepült kelet felé, ahonnan jött. Még sokáig hallottuk vad csapkodását.
A szörnyű sárkány ijesztő látogatása után összeült a Nagytanács, hogy megvitassák az eseményeket, és felkészüljenek az égi szörnyeteg következő látogatására. Mert afelől senkinek sem volt kétsége, hogy a sárkány előbb-utóbb visszatér. Damma nagykirály lelkesítő szózatot intézett a népéhez, melyben az otthonuk és a királyság megvédésére buzdította a lakósságot és a Bátrak Seregét. De ez utóbbiaknak nem volt szükségük bátorításra: a sárkány támadásakor vezérükkel, Cayapával bátran állták a szörnyeteg izzó tekintetét.
Bátor vitézeink nekiláttak a védelem megszervezéséhez: őrszemeket állítottak a birodalom legfontosabb pontjaira, ahol a nap minden percében éber őrök kémlelték az eget, hogy azonnal jelentsék a ragadozó megjelenését. A feszült várakozás napjai következtek.
Az élet már nem zökkent vissza a régi kerékvágásba, a fenyegetettség végérvényesen megváltoztatta az életet, baljós fellegek árnyékolták be a máskor oly békés hétköznapokat. Az emberek fél szemükkel állandóan az eget lesve végezték mindennapi munkájukat.
Egy nap bekövetkezett a rettegve várt esemény. Csendben jött. A királyi gárda egyik őrszeme a rohanástól elfúló hangon jelentette Cayapának, hogy a sárkány leszállt! A közeli folyóparton, az azóta Sárkánymezőnek nevezett réten tanyázik roppant keselyűként a félelmetes ragadozó.
Cayapa vezér összehívta harcedzett vitézeit, magukra öltötték legszebb harci díszeiket – mint akik ünnepelni készülnek - magukhoz vették legjobb fegyvereiket, karjukra csatolták bűvös pajzsaikat, és Damma nagykirály színe elé vonultak. A király felövezte Cayapát a vezéri övvel, a főpapok megáldották a harcosok fegyvereit, ellátták őket számtalan varázsigével, pajzsaikra a démonok és a Gonosz elriasztására szolgáló mágikus jeleket festettek.
A vitézek csendben elbúcsúztak asszonyaiktól, gyermekeiktől, és az emberek néma sorfala között elindultak megküzdeni a sárkánnyal.
Hogy folyt a harc? Hogy küzdött a Bátrak Serege? Nem tudjuk. A hősök nem beszélnek; ha győznek, nem dicsekszenek, ha veszítenek, nem szégyenkeznek.
Most győztek. Elüldözték a Gonoszt, és a nép napokig ünnepelt, dicsőített és énekelt.

Napok alatt bejárta a világsajtót a szenzációs hír: egy helikopteres katonai rutin felderítő repülés során Antonio de Rosas hadnagy navigátora téves koordinátákat táplált a számítógépbe, aminek következtében a végtelen dzsungel egy távoli pontjára jutottak. Ahogy észrevették a hibát, azonnal nekiláttak a korrekciónak. Amikor de Rosas hadnagy vizuálisan is megpróbálta betájolni a gép helyzetét, egy a dzsungel mélyén megbújó tisztáson kezdetleges épületeket pillantott meg. Gyakorlott felderítőként jól tudta, hogy ez a környék több száz négyzetkilométer területen teljesen lakatlan. Ez felkeltette a kíváncsiságát, és lejjebb ereszkedett, hogy jobban szemügyre vegye a titokzatos települést. Közben kezdett beesteledni, ezért bekapcsolta a helikopter nagyteljesítményű reflektorait. Elképesztő látvány tárult a szeme elé: a primitív kalyibák közötti térségen szinte teljesen meztelen, egyetlen ismert népcsoporthoz sem tartozó emberek futkostak. Az ámuló pilóta átadta a kormányt a navigátornak és a vakító reflektorfényben nagyszerű felvételeket készített a kőkorszaki körülmények között élő ismeretlen embercsoportról.
A bázisra szerencsésen visszatért Antonio de Rosas hadnagy azonnal jelentést tett a felfedezésről. Parancsnoka, Ignacio de Ybarra ezredes jó érzékkel (rövidesen tábornokká léptették elő) azonnal továbbította az illetékeseknek az egész anyagot a kitűnő felvételekkel együtt.
Nemsokára etnográfusokból álló izgatott kutatócsoport érkezett a bázisra zajos riporterek hadától kísérve. A türelmetlen tudósokat De Rosas hadnagy kalauzolta a felfedezés helyszínére. A hadnagy – hogy ne okozzon riadalmat – a falutól kissé távolabb, egy folyóparti kis tisztáson tette le a gépet. Nyugalomra intve az etnográfusokat még egy darabig bent maradtak a helikopterben; nem okoztak-e túl nagy felfordulást? Éppen kászálódott volna ki a vezetőülésből, hogy felderítse a terepet, amikor egy harci jelekkel telipingált, kőhegyű lándzsát rázó vadember rontott ki a dzsungelből. A meglepődött de Rosas véletlenül elkapta a harcos tekintetét, és egy nagyon kellemetlen érzés fogta el: a támadó szemében nem volt semmi vadság, semmi pánik, semmi vadállati, inkább valami szent elszántság, valami fölényes erkölcsi erő, mely mintha azt sugározta volna, hogy ha Isten velünk ki ellenünk! Mint aki szent, tiszta harcba indul a megtestesült Gonosz ellen és semmi sem állíthatja meg. Ekkor a hadnagy rádöbbent, hogy ő a megtestesült Gonosz. Mert mit is hozhat ő ezeknek az embereknek? Civilizációt? Jólétet? Nem! Fúrótornyokat, ültetvényeket, robotot, alkoholizmust, prostitúciót, bűnözést!
Ekkor Antonio de Rosas hadnagy első osztályú felderítő egy hirtelen ötlettel felemelte a gépet, egy gyors mozdulattal végérvényesen kitörölte a koordinátákat és teljes sebességgel elhagyta a területet.
A bázisra visszatérve a riporterek már tudtak a dologról – a felháborodott etnográfusok már a levegőből értesítették őket – megrohanták és kérdésekkel árasztották el a hadnagyot. Hogy történt? Milyen érzés volt szemben állni a vademberrel? Ő csendben csak ennyit válaszolt: nem vadember volt, hanem Sárkányölő Szent György. A riporterek sokatmondóan összenéztek a háta mögött.








 
 

  

 

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.