Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felfedezők VII. A metalit

2009.11.04

 

     – Melyik lehetett az a nyomorult operátor, aki föld-típusúnak minősítette ezt a pokoli bolygót ?!  Háborgott Jonatán parancsnok, amikor a leszállóegység végre nagy nehezen talált néhány négyzetméter viszonylag sík területet, és sikerült landolnia. A felderítésre váró planéta egy kettős naprendszer körül keringett, jobban mondva pattogott, mint egy hektikus biliárdgolyó hol a nagyobbik, hol pedig a kisebbik csillag tömegvonzásának kitéve. A kíméletlen árapálymozgások félelmetes tektonikus aktivitást eredményeztek.

      Amikor a négy kutató végre kikászálódott a szűk kabinból, amit alaposan megnehezített a szélsőséges viszonyokra alkalmazott, speciálisan megerősített ormótlan szkafanderek viselete, ámulva csoportosultak a bejárat előtt. A hely, ahol a járművük állt, egy irdatlan mély szakadék feneke volt, ami fölé több ezer méter magas rőt sziklafalak tornyosultak. – Ehhez képest a Grand Kanyon hitvány vizesárok. – jegyezte meg Kaszper, miközben a sárgásvörös felhőkbe vesző gigantikus szilafalakat vizsgálta. – Ez maga az alvilág, a gyehenna morgott kelletlenül Marmelád. Sisakjaik üvegén kísértetiesen villództak a hol közelebb, hol távolabb süvítve feltörő magma gejzírek visszfényei.

— Bár sok értelme nincs, de azért kell egy rövid szemlét tartanunk, már csak a költségigazoló jegyzőkönyv szerint is. Intett körbe a parancsnok. — Csak aztán nehogy az adminisztráció hősi halottjai legyünk — szúrta közbe kesernyésen Jaszper, aggodva fülelve a bolygó gyomrából kiszűrődő folyamatos morgásra. A kapitány megrovó pillantást vetett rá, majd találomra elindult a forró, kénes sziklákkal teliszórt talajon. Társai elszántan követték.

      Közben a kietlen bolygó rapszodikus pályáján egyre közelebb került a kettős rendszer nagyobbik tagjához, ami a felszínt folyamatosan átrendező szörnyű vulkanikus erők gyors felerősödését váltotta ki. A kutatók útját most már nem csak a kisebb-nagyobb sziklatömbök nehezítették, hanem a mind újabb, recsegve-ropogva megjelenő félelmetes repedések is. A nehéz terepviszonyok között alig 15 métert tehettek meg, amikor Jonatán parancsnok megálljt intett. – Talán ennyi elég is lesz a felderítésből – jelentette ki tettetett közönnyel leplezve növekvő aggodalmát. Az ifjú Jaszper megkönnyebbülve jegyzőkönyvezett.

Már éppen visszafelé indultak volna, amikor Kaszper professzor szórakozottan megpiszkált csizmája orrával egy körülbelül gyermekfej nagyságú, formátlan, szürkésbarnás követ, melyet kisebb-nagyobb vörhenyes dudorok éktelenítettek. — Ha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, akkor azt hinném, hogy ez egy metalit. Dünnyögte bele félhangosan sisakmikrofonjába a professzor. — Maga javíthatatlan fantaszta, még elképzelni is hajmeresztő!  Legyintett bosszúsan Jonatán. De azért maga is vetett egy oldalpillantást a kérdéses kőzetdarabra. – Tudja mit, Fiam! – fordult Jaszperhez, aki az expedíció legfiatalabbjaként kénytelen volt a nehéz műszereket is cipelni – mégiscsak végezzen egy analízist ezen a göröngyön, legyen valami konkrét is a jelentésünkben. – Hacsak konkrétan ránk nem szakad addig ez az átkozott égbolt – jegyezte meg epésen Marmelád, akinek sárgás ábrázata kísértetiesen villódzott sisakja plexije mögött a folyamatos villámfényben. – Nem tudóshoz méltó álláspont – reagált szokatlanul csendesen a parancsnok.

Közben Jaszper előkészítette a műszereket, és ráállította az analizátor sugarait a varacskos kődarabra. Rövidesen megjelentek az adatok a készülék képernyőjén, az ifjú tudós zavartan csavargatta a beállító gombokat, csattogtatta a billenő kapcsolókat, kocogtatta a kijelzőt, még meg is rázta a készüléket, végül tanácstalanul fordult a kapitányhoz: Főnök! Elromlott ez a nyavalyás analizátor, minduntalan metalitot jelez, pedig az nyilvánvalóan lehetetlen. – Bizony az, teljes képtelenség – szólt közbe Kaszper – ekkora metalitot még senki sem látott. Egy ekkora darab képződéséhez egy egész galaxis energiája kellene. Na, jó, ha nem is egy galaxisé, de egy közepes naprendszeré biztosan.

Jonatán kapitány ingerülten kapta ki Jaszper kezéből az analizátort – Adja csak ide azt a vacakot, lefuttatok egy ellenőrző tesztet. Azzal Marmelád elmaradhatatlan aranykulcsára irányította a készüléket, melynek képernyőjén szinte azonnal megjelentek az adatok: 999 ‰ Au, 3825,3 gr/123 oz.

– A készülék jó.

A kapitány krétafehérre sápadt, kezében remegett a súlyos készülék, lábai elgyengültek, Kaszper és Jaszper ugrottak oda hozzá hogy megtartsák a termetes parancsnokot. Végül rekedt, elhaló hangon suttogta: Gazdagok vagyunk!

Csak Marmelád szemlélte idegenül az eseményeket. – Nem értem, hogy felnőtt tudós emberek miért vannak úgy oda azért a redves kődarabért, inkább tűnjünk innen mihamarább, mert rögtön elnyel minket ez a pokol. S valóban, a szurdok mélyén úgy ingott már a talaj, hogy a kutatók háborgó tengeren érezhették magukat.

Kaszper elképedve nézett a főtudósra – Ember! Miket beszél? Ez egy metalit! A világegyetem legritkább ásványa! Ráadásul ekkora darab mindeddig csak elméletileg létezett.

Ám Marmelád továbbra is csak ingatta a fejét – Jó, jó, de mire lehet használni ezt a követ?

A három tudós tanácstalanul nézett össze, végül a már magához tért Jonatán ingerülten felcsattant: Mire, mire! Semmire! Egyszerűen ritka, és ezért borzalmasan értékes! Ne ezzel foglalkozzunk, inkább szervezzük meg a kincs elszállítását. Na de hogyan? – vakargatta a feje helyett a szkafanderét a tudós Kaszper – semmi fogás nincs rajta, hozzá se férünk ennyien. Egy ember meg sem tudja mozdítani. — Tartok tőle, hogy a robotdarut már nem lesz időnk idehívni. Forgatta a fejét aggodalmasan Jonatán.

Nekem van egy ötletem – lépett elő Jaszper – van nálam egy vadbefogó háló. Az ifjú Jaszper számtalan hobbijának egyike volt a vadbefogás. Minden útjára magával vitte szupererős, pókháló vékonyságú hálóját, hátha egy olyan bolygóra veti a sors, ahol valódi vadak akadnak az útjába. Nem úgy, mint a Földön, ahol csupán holmi elkóborolt, meghibásodott kiberkutyákra vadászhatott. Azzal elővette övtáskájából a golflabda méretűre összegöngyölt vadbefogó hálót, kiteregette, majd egyesült erővel rágörgették a súlyos rögöt. Közben iszonyú robajjal hatalmas sziklatömbök zúdultak le dübörögve az égbenyúló sziklafalról a szűk kanyonba, megrengetve az amúgy is vészesen ingó talajt. Marmelád sárga arca – ha lehet – még sárgábbra változott. A megrettent kutatók vonszolni kezdték a követ. Hárman egyesült erővel húzták, míg Marmelád hátulról próbálta taszigálni. Ám egyszer csak eltűnt Marmelád lába alól a talaj: Az egyik vékony repedés, melyen már sikerült átvonszolniuk a metalitot, hatalmas recsegéssel széles szakadékká tágult. Szerencsére zuhanás közben még sikerült Marmeládnak belekapaszkodnia a hálóba, és most szánalmasan kapálózott a fortyogó magmával telt hatalmas repedés fölött. A három tudós erejét megfeszítve próbálta tartani a plusz súllyal megterhelt hálót, a világért sem lettek volna hajlandók elengedni. Sohasem vallották be maguknak, hogy nem csupán Marmelád kollegájuk megmentése motiválta őket. Végül a vén főtudós életét Jaszper szintetikus pókhálóselyem vadbefogó hálója mentette meg, amibe görcsösen belekapaszkodott hosszú, karomszerű ujjaival. (ezekre az ujjakra külön szkafander kesztyűket kellett készíttetni)

Szinte már csak az utolsó pillanatokban sikerült elérniük a leszálló egységet, a Marmeládot elnyelni készülő szakadék robogva közeledett. A  robotkarok könnyedén a fedélzetre emelték a metalitot, és a tudósok csak ezt követően foglalták el sietve a helyüket, bár Marmelád dühösen noszogatta őket. — Addig vacakolunk itt ezzel a kődarabbal, míg ezt az egész hóbelevancot elnyeli a láva!

Miután biztonságos távolságra kerültek a lassan tűzgolyóvá alakuló kaotikus bolygótól, akkor szemlélték meg alaposabban zsákmányukat. Az erős fényben még rondábbnak tűnt a targyagos, idomtalan rög, de a tudósok átszellemült ábrázattal állták körbe. Csak Marmelád vetett rá sanda oldalpillantásokat. — Szóval ezért a vacakért kockáztattam az életemet! Háborgott megvetően. — Semmi csillogás, semmi érces ragyogás, ér ez egyáltalán valamit? Legyintett megvetően. — Hogy ér-e valamit!? Kapkodta a levegőt Jonatán parancsnok. — Ez annyit ér, hogy…hogy… — igyekezett valami nagyot mondani — hogy valamennyien villát vehetünk a grönlandi Riviérán!   

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.