Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felfedezők III. Édenkert

2009.11.08

 

     Kaszper professzor inkább meglepődött, mintsem megijedt a végzetet kézbesítő postás láttán. (nem olyan fából faragták) Ön Eliah Kaszper professzor? – kérdezte a zord kézbesítő. De a professzor ahelyett, hogy válaszolt volna, beinvitálta a hívatlan vendéget. – Kerüljön beljebb, mielőtt a szúnyogok is betódulnak. Kaszper leültette a kanapéra, majd maga is mellé telepedet és egy gyöngyözően párás hideg sört nyújtott felé. Az udvariasan elhárította – nem, nem, köszönöm, de szolgálatban soha! A postás a dohányzó asztalkára tette az átvételi elismervényt, közben kényelmetlenül izgett-mozgott, de a kanapé támlájától sehogyan sem tudott a professzor háta mögé kerülni. Kaszper pedig maga elé húzta az elismervényt, és határozott mozdulatokkal ráfirkantotta: címzett ismeretlen, vissza a feladónak A postás pár pillanatig tanácstalanul forgatta a cetlit, majd udvariasan elköszönt és távozott.

  

  A három híres felfedezőt új megbízatások, új kalandok várták.

     Ez a földtípusú bolygó, melyre leszállni készültek, a jelek szerint nem hordozott értelmes életet. A planétát körülölelő légkörben nem nyüzsögtek az elektronikus jelek, a felvételeken nem látszottak épületek, utak, megművelt táblák, kiirtott dzsungelek, szmogban fuldokló városok, mérges gázokat okádó gyáróriások.

 - Ez egy primitív bolygó. Szögezte le Jonatán.

- Nem is tudom, mit keresünk mi itt. Dohogott Kaszper.

- Kár beletenyerelnünk az érintetlen természetbe. Jegyezte meg az idealista Jaszper.

     De a feladatot végre kellett hajtani. A kutatók a leszállóegységet a bolygó egyik szavannás, bozótos területére irányították. Miután kiszálltak a szerkezetből, jólesően nyújtóztatták ki elgémberedett tagjaikat a békés tisztáson.

- Piknikezünk egyet, aztán visszamegyünk. Vonta meg a vállát Jonatán. - Minket intelligens létformák felderítésére küldtek, és itt ennek semmi jele.

- Itt is jártunk, kipipálhatjuk. Tette hozzá Jaszper, miközben kéjesen nyújtózkodott. Ekkor azonban valami nagyot csattant a sisakján. Meglepődve emelte fel a földről a nekiütődő tárgyat. – Idenézzenek! Egy nyílvessző! Mutatta izgatottan a többieknek a pattintott kőhegyű nyílvesszőt. A többi tudós felajzva rohant oda megnézni. - Mégis csak van itt értelmes élet! Kiáltotta diadalmasan Jonatán.

 – Már ha az értelmes élet jelének tekintjük, hogy fejbe vágnak valakit. Tette hozzá szarkasztikusan Jaszper, akinek még most is zúgott a feje az ütéstől.

     A kutatók nem sokáig tudták vizsgálgatni a primitív eszközt, mert közben artikulálatlan ordítással egy torzonborz alak rontott elő a közeli bozótból, kezében súlyos kőbaltát lengetve támadt rá a tudósokra.

 - Gyorsan kapcsolják be az erőtér pajzsokat, még megsérülnek az űrruháink! Adta ki a parancsot Jonatán. A láthatatlan, rugalmas erőtér-burokról aztán úgy pattantak le az ütések, mint egy tömör gumilabdáról. Ez azonban nem tántorította el a felbőszült vadembert, egyre vadabbul csépelte az immár sérthetetlen tudósokat.

     Most hogy már biztonságban voltak, elemezni kezdték a helyzetet.

- Mondja, kedves professzor – fordult Kaszperhez a parancsnok – kihámozható valamiféle kommunikációs szándék ebből a rettenetes óbégatásból? Kaszper babrált egy ideig a készülékével, majd fejét ingatva válaszolt. – Az égvilágon semmi, a hangulati elemeket leszámítva nem tartalmaz semmi értékelhető hangsort. De ezt akár műszerek nélkül is megállapíthatjuk. Talán a taglejtések jelezhetnek valamit – intett Jaszper szakértő felé.

- Igen, igen – válaszolt Jaszper – a gesztikulációk jól értelmezhetők egyfajta jelbeszédként. – Nos? Mit akar velünk közölni? – Sürgette Jonatán parancsnok.

- Azt mondja, hogy… húzzatok innen, mert szétrúgom a… Bocs, szlengre volt állítva a kódfejtőm. Szóval az illető sürgős távozásra szólít fel minket.

- Próbálja valahogy megnyugtatni ezt az őrültet! Integessen valami pozitívat!  Utasította a parancsnok. Jaszper a behódolás és a feltétel nélküli alávetés jeleit közvetítette az ősembernek, mire az szemmel láthatóan kezdett lenyugodni.

     Ezen felbátorodva, a kutatók kezdtek egyre közelebb nyomulni a bozóthoz, ahol meglepetésükre egy másik, szemmel láthatóan nőstény példány feküdt sebláztól gyötörve, csúnya, elfertőződött sebbel a lábán.

- Most már értem a vadember vehemenciáját, a nőstényét védte. Jegyezte meg Kaszper.

- Mondja meg neki Jaszper, hogy meg akarjuk gyógyítani. Utasított Jonatán.

     Jaszper egy jelsorozatot mutatott, mire az tombolva támadt újra a három felfedezőre. – Biztos, hogy jól csinálta? Kételkedett a parancsnok.  Jaszper zavartan matatott a készülékén. – Elnézést, de a meg akarjuk gyógyítani és a  meg akarjuk enni kifejezések jelei annyira hasonlítanak…

- Ezt jól megcsinálta fiam! – korholta egykori tanítványát Kaszper professzor – ezt nehéz lesz kimagyarázni. Képzelje el, közölnék magával az ufonauták, hogy meg akarják enni a feleségét…

     Jaszper mindent elkövetett, hogy lecsendesítse a feldúlt vadembert: a legalázatosabb jelsorozatokkal próbálta exkuzálni magát, de mind hiába. Az roppant kőbaltájával akkorákat sújtott a védőpajzsokra, hogy a mérsékeltebb igénybevételre konstruált pajzsok térerő-generátorai nyögtek a megterheléstől. Végül a parancsnok elveszítette a türelmét. – Beszélhetünk ennek az értetlen baromnak! Annyi esze sincs, mint egy neandervölgyinek, úgy is fog járni: úgy kihal, mint annak a rendje! De valahogy meg kell gyógyítanunk azt a szerencsétlent – tette hozzá megenyhülten. Mert Jonatán parancsnok nyers modora ellenére csupa szív ember volt. Végül nem volt mit tenni, a parancsnok belelőtt egy jó adag altatót.

     A kutatók ezután tábort vertek a tisztáson, kihurcoltak minden szükséges felszerelést a leszálló egységből. A sebészrobotot műtőasztallal együtt a sátor közepére állították, és haladéktalanul hozzákezdtek a sebesült ellátásához. Már esteledett mire végeztek, a távolabbi bozótosok és dzsungel felől vadászatra induló ragadozók baljós üvöltése hallatszott.

- Ez így nem lesz jó – aggodalmaskodott Jonatán – védőövezetet kell létrehoznunk. Az ifjú Jaszper már indult is. A sátor mellett felállította az oszlopszerű központi térerő-generátort, majd a vevőegységekkel elindult, hogy körbekerítsen néhány hektár területet. Semmiség volt neki leásni a vevőket és piros szalaggal körbejelölni a védett körzetet, vállalva az esetleges veszélyeket, amik a megnyúlt árnyékú bozótosból leshettek rá. Sportember volt, a Földön extrém sportot űzött: autót vezetett. Persze csak a kijelölt és megfelelően biztosított, virtuális akadályokkal tarkított útvonalakon. Nem hitte el, hogy valamikor mindenki, nők és férfiak, fiatalok és aggastyánok így közlekedtek volna minden nap. Ezt ő csak a „nagy öregek” beugrató meséjének tartotta.

     Teltek a napok, az ősembert is sikerült végre meggyőzniük jó szándékukról, párja pedig szépen gyógyult. A tudósok kedvükre tanulmányozhatták a két primitív bolygólakót, felbecsülhetetlen értékekkel gazdagítva a tudományt.    Kaszper professzor pedig fejébe vette, hogy megtanítja őket beszélni, hiszen ez a faj fiziológiailag és agyilag is alkalmas volt a beszéd képességére. A gégefő megfelelő magasságban helyezkedett el, a szájüreg kitűnő erősítőként szolgált, a hangszálak kötélből voltak, a homloklebeny elvont fogalmak értelmezésére is képes volt.

- Miért nem beszélnek ezek? – morfondírozott hangosan Kaszper – társas, halászó-vadászó-gyűjtögető életformájuk is megkövetelné a szóbeli kommunikációt. Ehelyett egy sokkal komplikáltabb jelbeszédet alakítottak ki. Pedig nem is süketek! Na ezt magyarázzák meg a darwinisták! Tette hozzá epésen a professzor, aki joviális, konformista tudós külseje ellenére esküdt ellensége volt mindenféle tudományos dogmának. Jonatán csak hümmögött, ő töretlenül hitt a törzsfejlődésben.

     Végül siker koronázta Kaszper makacs próbálkozásait, egész tűrhetően meg tanult beszélni a két vadember. Jaszper már a betűvetésre kezdte őket okítani. Miután már egészen emberien kezdtek viselkedni, a tudósokat zavarni kezdték az ősemberek elsődleges nemi jegyei, melyek markánsan kiemelték nemi hovatartozásukat. Először megpróbálták rájuk húzkodni tartalék űrruháikat, de azt azok dühödten letépték magukról. Ekkor Jaszper javaslatára a tábor területén zöldellő növények nagyobb leveleiből ágyékkötőket eszkábáltak, melyeket aztán már nagy élvezettel viselt a két vadember.

     Egyszer csak a vallásos neveltetésű Jaszper újabb ötlettel állt elő.

- Most, hogy e két teremtményt – akik ugyanúgy Isten bárányai, mint mi magunk – sikeresen civilizáltuk, meg is kellene keresztelnünk. Önnek – fordult Jonatán parancsnokhoz – a hajdani hajóskapitányokhoz hasonlóan joga van keresztelni is. Továbbá javaslom, hogy a hím egyed az Ádám, míg a nőstény egyed az Éva nevet kapja a keresztségben.

     Így is lett, bár a két vadember nehezen értette meg, hogy miért is van erre szükség, hiszen rajtuk kívül nem volt más hozzájuk hasonló a táborban, akiktől meg kellett volna különböztetni magukat.

     Az élet folyt tovább a kutatótáborban, ám, miután Ádám és Éva utolsó szemig lelegelte a kerítésen belüli fák gyümölcseit, undorral köpködték ki a felkínált űrhajós ételkoncentrátumokat. A tudósok hiába növelték a tábor területét, újabb facsoportokat vonva be az étkezésbe, a vadon termő silány gyümölcsök nem sokáig fedezték az ellátásukat. Végül Ádám addig-addig unszolta a tudósokat, míg azok kiengedték gyűjtögetni a kerítésen túlra.      Féltették Ádámot; a hordától elszakadt magányos ősembernek semmi esélye sem volt a vérszomjas ragadozókkal szemben. Mindhárman elkísérték az egy ponton megnyitott térerő kerítésig, de Ádám alig tett meg tíz-húsz métert, amikor a bozótból egy hatalmas fenevad, egy félig kardfogú tigrisre, félig barlangi medvére hasonlító ragadozó csörtetett elő, és üldözőbe vette őt. Ádám ész nélkül rohant vissza, ugrott át a piros szalagon. Jaszper az utolsó pillanatban aktiválta a kerítés szakaszt, az óriási, tonnás ragadozó pedig akkora erővel csapódott neki a láthatatlan pajzsnak, hogy a központi térerő-generátor felizzott a szokatlanul nagy energia felvételtől. A továbbiakban szó sem lehetett újabb portyázásokról. Más megoldást kellett találni.

     Jonatán parancsnok felvette a kapcsolatot az űrbázissal, és hivatalosan leadta a gyümölcsfa rendelését. A bázis ellátó parancsnoka sehogyan sem akarta megérteni, hogy miért van szükség gyümölcsfákra egy dús vegetációjú, jóformán lakatlan bolygón. Ilyesmit csak mesterséges környezetben használnak, mint például egy űrbázison. Végül aztán Jonatán, különböző koncessziók és opciók ígéretével meggyőzte az akadékoskodó ellátó parancsnokot, és rövidesen megérkeztek a tápoldat tartályokban nevelt, folyamatosan termő gyümölcsfák, melyek aztán korlátlan ideig biztosíthatták a két ősember táplálását, legalábbis addig, míg a térerő-generátor megfelelően szabályozza a tábor mikroklímáját.

     Hiába nőtt a két ősember a lelkes tudósok szívéhez, eljött a búcsú pillanata. Mielőtt a felfedezők visszatértek volna az űrbe, fontos instrukciókkal látták el védenceiket.

- Élelemben nem lesz hiányotok – kezdte Kaszper – ezek a fák mindig teremni fognak. – Nem kell félnetek sem, a kerítés meg fog védeni benneteket a vadállatoktól – vigasztalta Jonatán a megszeppent vadembereket.

- Egy a fontos – folytatta Jaszper – ehhez a fához ne nyúljatok!  - mutatott az energia-leadó antennákkal megrakott térerő-generátor oszlopára.

- Miért? Milyen fa ez? – kíváncsiskodott Ádám.

- Ez fiam, a tudás fája! – intett atyáskodva az ősz Kaszper – tiétek lehet az egész gyümölcsös, de ehhez nem nyúlhattok!

     Azért az intelmek ellenére, távozásuk előtt Jaszper magasabbra szerelte a generátor főkapcsolóját, nehogy könnyen elérhető legyen.

     Miután a felfedezők elhagyták a bolygót, Ádám és Éva biztonságban, gondtalanul éltek a bőven termő gyümölcsös kertben, míg Éva szemet nem vetett a generátor csillogó, krómozott főkapcsolójára – milyen szép karkötőt lehetne belőle hajlítani! – sóhajtozott Ádámnak. Ádám eleinte tiltakozott, de végül nem bírta tovább az asszony könyörgéseit, megpróbálta elérni a főkapcsolót. Eleinte helyből felugrálva próbálkozott, majd nekifutásból dobbantva sikerült belecsimpaszkodni a fényes kallantyúba, és egy nagy rántással lekapcsolta a térerő-generátort.

    

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.