Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Intézet

2009.11.13

 

 

    - Szóval te leszel az új munkatárs. Telepedett le az újonc mellé a veterán asszisztens. - Úgy hallom, még soha nem jártál az Intézetben. Folytatta barátságosan, látva az újonc megilletődését.

- Nem, még sosem jártam itt, és igazából eddig nem is végeztem ilyen munkát. Úgy jelöltek ki erre a feladatra. Engedett fel az újonc az asszisztens nyájas közeledésére.

- Na, majd én mindent elmagyarázok. Jelentette ki az bizalmat keltő határozottsággal. Azzal kényelmesen elterpeszkedett az újonccal szembeni fotelben. – Először is ez a kísérleti intézet nem olyan, mint amilyennek az efféle intézeteket elképzelik. Itt hiába is keresnénk rácsok mögé zárt apatikus állatokat, megtört tekintetű macskákat és majmokat, útvesztőkben rohangáló, tébolyodott patkányokat és más efféléket. Ebben az intézetben természetes, megszokott környezetükben élnek a kísérleti alanyok, így a beavatkozások nem okoznak traumát a populációban.

- Ez érdekes – kapta fel a fejét az újonc, aki nem várt ilyen szakszerű előadást egy egyszerű asszisztenstől – Ezzel a módszerrel csökkenteni lehet a kísérleti alanyokra ható stresszt, ami esetleg befolyásolhatja a kísérleti eredményeket – kicsit azért utána olvastam a témának, mielőtt elvállaltam ezt a munkát – Tette hozzá szerénykedve. Bár én úgy tudom – folytatta -  hogy ezek az alanyok meglehetősen fejlett kommunikációs rendszert alakítottak ki, és nyilván tájékoztatják egymást az egyedek az őket ért inzultusról, ez pedig zavart okozhat közöttük. Az újonc igyekezett maga is szabatosan fogalmazni, nehogy valami műveletlen bunkónak nézzék.

- Igen, igen – helyeselt az asszisztens – látszólag valóban fejlettnek tekinthető a kommunikációs rendszerük, legalábbis az egyéb primitív körülményeikhez viszonyítva, de szinte teljesen hiányzik belőlük a kollektív tudat. Bár hatalmas falkákban élnek, alig van közöttük tudati kapcsolat. Talán ezért is kellett egy bonyolult és kevésbé hatékony, főleg vokális elemekből álló kapcsolati rendszert kialakítaniuk.

A mi munkánkat ez a következőképen segíti: amikor vizsgálatra kiemelünk egy alanyt – még ha az nincs is egyedül – a többiek alig vesznek róla tudomást; mint akik nem hisznek a szemüknek. Egyfelől agyuk nem képes megfelelően értelmezni a szokatlant, másfelől az empátia teljes hiánya miatt nem képesek érzékelni a kiragadott egyed vészjelzéseit. Amikor pedig a beavatkozás után visszahelyezzük az alanyt a falkába, az, ha igyekszik is valami módon közölni a többiekkel az élményeit – már amennyiben emlékszik rá - jó esetben is csak értetlenül fogadják. Egyébként egyszerű agyműködésüknek köszönhetően könnyű blokkolni az amúgy is esetleges és szelektív memóriájukat.

Persze különböző, biztonsági- balesetvédelmi-és állatvédelmi okokból a kiemeléseket az alany elszigetelt állapotában és főleg éjszaka hajtjuk végre.

- Előfordulnak sikertelen kiemelések? Történtek balesetek? – kérdezett közbe az újonc.

- Régebben volt egy-két baleset, amikor a kiszemelt egyed vad ellenállást tanúsított. Olyankor elkerülhetetlen sérüléseket okoztak a befogó asszisztensek, de az új szabályozás szerint, ha a kísérletre kiválasztott alany fizikai ellenállást fejt ki, akkor meg kell szakítanunk a beavatkozást. Ezt jól jegyezd meg, mert szigorúan veszik a főnökök. Intett figyelmeztetően az asszisztens.

- És a főnökök? Milyenek a főnökök? Vetette közbe óvatosan kérdéseit az újonc.

Az asszisztens a bennfentesek nagyképűségével legyintett – a főnökök olyanok, mint minden főnök. Ők végzik a kísérleteket, ők jelölik ki az alanyokat, ők adják az utasításokat. Egyszóval ők osztják az észt! Tette hozzá beosztotti sértettséggel.

- Hát igen…mindig ők a főnökök, a világosak – kapott a szón az újonc – mi meg csak technikusok, szerelők és állatbefogók lehetünk…

- De azért nincs miért irigyelnünk őket – váltott hangulatot az asszisztens – az ő életük a munka, sosem szabadulnak ki az Intézetből. Most is dolgoznak. Mi pedig, ha végeztünk, az csinálunk, amit csak akarunk! A főnököknek  nincs  is magánéletük.

- Ezt hallottad már? A főnököknek csak akkor van szerelmi életük, ha mi jó fogást csinálunk.  Sütötte el az asszisztens az Intézetben népszerű szakállas viccet.

Az újoncnak nehezen esett le. – Aha… értem. Szóval ilyesmivel is foglalkoznak? Zavartan hallgatott el. Ez tényleg csak vicc…?

- Na és a főnökök is részt vesznek a befogásokban? Váltott gyorsan témát.

- Csak olyankor, ha valami egyszerű beavatkozást terveznek, amihez nem kell beszállítani az alanyt a laboratóriumba. Akkor azt a helyszínen végzik el. Nem mintha mi nem tudnánk megcsinálni, de hát ők a nagyokosok! Az asszisztens mesterkélt lemondással legyintett, miközben örült, hogy ezekkel az egyszerű beavatkozásokkal sem őket terhelik.

- Na, de lassan indulnunk kell a bevetésre - tápászkodott fel kelletlenül a kényelmes fotelból – ne izgulj, melletted leszek. Fordult bíztatóan az újonchoz, majd kezdte magára húzni a védőöltözetet.

 

      K. Béla rosszul aludt. Egész éjjel nyugtalanul hánykolódott az összegyűrt ágyneműk között. Amikor riadtan felült, az ágy végénél két kis szürke és egy magas szőke alakot látott.

 

    

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.